Gyógyító lézer az Állatkertben

2018. március 15.

Az „embergyógyászatban” már 2012 óta bizonyított a Safe Laser, most már az állatkerti állatorvosok is használják. Itt, a Fővárosi Állat- és Növénykertben először sérült denevéreket kezeltek a Safe Laser cégcsoport orvostechnikai eszköz adományával.

 

A lézergyógyászattal foglalkozó Safe Laser cégcsoport saját fejlesztésű készülékeit adományozta Alapítványunknak, ezzel is támogatva a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosainak munkáját. Rózsa Tamás ügyvezető és Dr. Kapiller Zoltán István lézergyógyász állatorvos a Safe Laser cégcsoport képviseletében adta át az értékes orvostechnikai eszközöket, minthogy fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást és örömmel segítik az Állatkertben zajló állategészségügyi munkát, amelynek keretében nemcsak a kert saját állatainak egészségvédelmével és gyógyászatával foglalkoznak, hanem nagyszámú mentett állatról is gondoskodnak.

 

A cégcsoport adományával egyúttal örökbe fogadta Dezsőt, a galléros páviánt, s ezzel alapítványunk kiemelt, ezüst fokozatú támogatójává vált. A támogatással egyúttal példát is kívánnak mutatni, s másokat is arra biztatnak, hogy lehetőségükhöz mérten támogassák az Állatkert Alapítványát, ezzel is hozzájárulva az intézmény fontos közhasznú, természetvédelmi jelentőségű és a környezettudatos szemlélet formálásában is meghatározó munkáját.

A Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosi csapata 850 állatfaj 8500 egyedének egészségéért felelős, de ők gondoskodnak arról az évi 1500-2000 mentett állatról is, amelyek Magyarországon őshonos, természetvédelmi oltalom alatt álló fajok emberi segítségre szoruló egyedeiként, az Állatkert mentő tevékenységének keretében kerülnek az állatorvosi rendelőbe.

 

Forrás: http://allatkertalapitvany.hu

 



Vissza